"A vakvéletlen leveri első kíncölöpjét, és felsír a fájdalom.
Hadd zuhogni a könnyeket, majd elapadnak azok. Csak a felkapart seb nyomai maradnak meg, de azok örökre."
TE SEM VAGY TÖKÉLETES, A VILÁG SEM AZ
Ifjú, vak barátom! Honnan az erőd, hogy nekifeszülsz a szélnek? Honnan a bátorságod, amivel torkon ragadod a félelmedet? Honnan az akarat, amivel agyad megparancsolja az izmaidnak a sötét ellen száguldásodat? Az erő, a bátorság, az akarat? Ez mind benned van. A bizalmat kaptad másoktól, amit most megkettőzve visszaadsz, hogy mindenki, akit téged látva lát részese legyen az önmagad fölött aratott győzelmed mámorának. Mert csak így lehet teljes, osztatlan és közös a világunk.
"...Hisz mindig van remény, hinni kell, ó hidd hát el! Most élsz, most vigyázz, hogy jó csináld, mert a legapróbb hibád megbosszulja önmagát. Most élsz, most örülj, hogy szép a nyár! Most örülj, hogy van ki vár, és a két karjába zár!"
"Mind ki él, akaratlanul is keresi a harmóniát.
A békét, a derűt, és belemerítkezik a napfény áldó melegébe, megfürdik a fák illatában, meghallja a cipőtalpak csikordulását a kavicson, a madárdalt, a neszeket, az elsuttogott szavakat, a mindig új és más, mégis ismerős hangokat.
És csak így férhetünk meg egymás mellett mindannyian mi is, meglelve a kitapinthatatlant, önmagunk és a világ ritmusát. És így fedezhetjük fel azt, hogy milyen gazdag lehet az is, akinek látszólag semmije sincs."
Karodban mindig legyen erő, tekintetedben melegség. Szívedben lakjon szíves szó, ha velük találkozol. Mert sajnálatodra nem, de együttérzésedre és segítségedre számítanak.
